Akikre büszkék vagyunk

A dunaújvárosi Dunagyöngye Halászcsárda 1962 óta működik töretlen sikerrel melynek kulcsa a profi és megbízható stáb, akik évtizedek óta ismerik a színvonalas vendéglátás alapjait. Kollégáink mindegyike profi szakember, akik szívvel lélekkel dolgoznak mindennap, elhivatottak és szeretik a munkájukat, ezzel is kifejezve, hogy nálunk a vendég a legfontosabb. Ezért aki nálunk egyszer megfordul, az visszatérő vendégünk lesz. Erre büszkék vagyunk! Reméljük hamarosan elégedett vendégeink soraiban köszönthetjük Önt is!

Juhász Gábor konyhafőnök

Elsősorban séfünknek szól a dicséret hiszen ő a csárda „lelke”. Gábor még tanuló korában került a Halászcsárdába, ahol a gyakorlati oktatását töltötte. Itt tanulta meg a tökéletes és utánozhatatlan halászlé receptet is Paczolay Benő séftől, aki méltán tette híressé éttermünket az országban és a határon túl. Gábor már több mint 35 éve főz nálunk. Az ő alázatos munkája és szakértelme révén csárdánkat az ország legtávolabbi pontjairól rendszeresen felkeresik.

Büszkék vagyunk arra, hogy – bár  a környéken nagyon sokan megpróbálták már a saját halászlevüket eladni –  olyan még nem akadt aki felvenné a miénkkel a versenyt. Gábor szakmai hozzáértését teljes mértékben tükrözi, hogy a kiváló ételek alapanyagait személyesen, szigorú alapelvek szerint választja ki és ezért mindig kifogástalan és csak első osztályú alapanyagokkal dolgozik a konyha.

Gábor mellett még további három szakács dolgozik itt. A szigorú ellenőrzésnek és profizmusnak köszönhető, hogy elnyertük a Dunaújváros kedvenc étterme címet. Hálásak vagyunk Gábornak a több évtizedes kifogástalan munkájáért és reméljük, még nagyon sokáig vezeti a konyhánkat a további sikerek felé!

Bokros Tamásné felszolgáló

Ki ne ismerné a mosolygós Marikát, aki mindig nagy szeretettel fogad minket, ha betérünk a Halászcsárdába. Marika már több mint 30 éve erősíti a csapatot. Emberszeretetével és határtalan kedvességével mindig eléri, hogy minden vendégünk elégedetten távozzon és örömmel térjen vissza. A régi törzsvendégeinkkel már baráti viszonyt ápoló Marika már ránézésre tudja, melyik vendég mire vágyik. Sok éves tapasztalatával és alázatával oszlopos tagja és nagyon fontos tagja kis „családunknak”.

Jelenlegi hely